Skip to Content


Miről szól a „Családból Családba"? - Egy új életszakasz támogatása


A gyermekágy és az első kisbabás évek időszaka rendkívül sérülékeny. Nemcsak a pár, de a tágabb család is egy olyan normatív krízisben találja magát, amely a legtöbb fronton megingatja a családi egyensúlyt. A szokásos, hétköznapi teendők mellett a pár legfontosabb feladata megismerni az új jövevényt, és egy olyan biztonságos, békés környezetet teremteni neki, amelyben kiegyensúlyozottan tud cseperedni, illetve a pár anyává, apává – közösen pedig családdá tudnak érni. Ehhez a szűkebb és tágabb család összehangolt munkájára is szükség van, ami önmagában is nagy feladat, a megváltozott élethelyzetben pedig kimondottan nagy kihívást jelenthet. 
A nagyszülői segítség a gyermekágy és az első kisbabás évek alatt (is) elengedhetetlen, azonban a generációk közti különbségek sokszor hatással vannak a gyakorlati megvalósulásra is. A szülők sokszor túl szigorúak a nagyszülőkkel, és előfordul, hogy a nagyszülők kevésbé tartják tiszteletben a friss szülők kéréseit, ezek pedig távolságot teremthetnek a felek között. A szülők egyedül maradnak a gyermeknevelés terheivel, a nagyszülők pedig nem élhetik át a felszabadult unokázást. 
 Az én célkitűzésem, hogy a kisbabás évek olyan egyensúlyban tudjanak elkezdődni és zajlani, amiben a család minden tagja megtalálja a számára komfortos szerepet, vagy legalábbis megértse a másik családtag működését és motivációit. 
A gyermekágy alatt abban nyújtok segítő kezet, hogy az újdonsült szülőpár mentális, illetve fizikai szükségletei és a családjuk által nyújtott segítség a megfelelő formában találjanak egymásra, ebben a folyamatban pedig minden résztvevő komfortosan érezze magát. Segítek megszervezni az első 6 hét teendőit annak érdekében, hogy az anya testi-lelki regenerációja a lehető legbiztonságosabb és legnyugodtabb légkörben tudjon megkezdődni. Segítek megérkezni a szülői, nagyszülői szerepekbe. 
Erős alapot adok továbbá ahhoz, hogy a családtagok gördülékenyebben tudják venni az első kisbabás évek kihívásait, nehézségeit és az esetleges családi konfliktusokat. Segítek finomhangolni a családtagok közti kommunikációt, megteremtve ezzel azt, hogy mindenki egy lapon legyen, egy összehangolt csapat részeként. 

A felkészítőn átbeszéljük a párkapcsolat lehetséges buktatóit az első évben, és preventív jelleggel megerősítjük a szülőpárt, hogy az első kisbabás évek a lehető legkevésbé terheljék meg a kapcsolatukat, és hogy a Családjukból a Családjukba érkezzenek. 

Fontos szakmai keretek: A Családból Családba program egy felkészítő és edukatív jellegű tanácsadási folyamat a gyermekágyra és az első kisbabás évekre, NEM helyettesíti a pár- és családterápiát. Amennyiben a folyamat során kiderül, hogy terápiás segítségre van szükség, természetesen van rá lehetőség – külön megállapodás alapján, a klasszikus terápiás kereteknek megfelelően, koterapeuta bevonásával.


Hogy épül fel a folyamat?


A felkészítő során 5 alkalommal fogunk találkozni, összesen 10 héten át, amely megvalósulhat személyes formában Budapesten, vagy online, a Google Meets felületén keresztül.


Találkozás a leendő szülőkkel


Az első két alkalommal (2–2 óra) a várandós párral találkozom.
Megismerkedünk, beszélgetünk a várandósság körülményeiről, a pár 

elképzeléseiről a jövőt illetően.

Jól hangzik!


Találkozás a leendő nagyszülőkkel


A harmadik alkalom során (2 óra), csatlakoznak hozzánk a kismama szülei is 
(vagy azok a családtagok, akik segítik a párt az első hetekben, hónapokban), 
akikkel leginkább a saját élményeikről beszélgetünk, továbbá a nagyszülővé válás folyamatát is érintjük.  

A negyedik alkalommal (2 óra) ugyanezeket a témákat boncolgatjuk, csak a kispapa szüleivel, családtagjaival. A pár ekkor is jelen van.

Érdekel!

Találkozó a teljes családdal 


Az ötödik, egyben utolsó találkozón (3 óra) összehangoljuk a család elképzeléseit, beosztását. A záró alkalmunkon ideális esetben a pár és minden nagyszülő részt vesz. Összehangoljuk a logisztikát és az érzelmi folyamatokat is. Az alkalom végén írásban rögzítjük, hogy ki, mit vállal a szülés/születés utáni időszakban. Az itt megszülető dokumentum segíteni fogja a családtagokat abban, hogy könnyebben tervezzék, szervezzék meg az életüket a kisbaba érkezése után. 

Írok!


Amennyiben úgy érezzük, hogy szükség van hatodik alkalomra is (1–2 óra), természetesen megoldható, előzetes egyeztetés után. 

Igény szerint 3 alkalmas utánkövetés is kérhető, ebben az esetben a szülés után találkozunk az online térben. 



Ki vagyok én?


A legféltőbb, legjobb szándék mögött is előfordulhat, hogy a családtagok részéről nem úgy érkezik a segítség, ahogyan arra a friss édesanyának és édesapának a legnagyobb szüksége lenne.

Szőts-Miklán Bianka vagyok, képzésben lévő pár- és családterapeuta, okleveles zeneterapeuta, 2 gyermekes édesanya. 

Saját gyermekágyas élményeim hívták életre a Családból Családba gondolatát. Kétgyermekes édesanyaként a második gyermekágyas időszakunk alatt éltem át igazán mélyen, hogy a nagyszülői támogatás – a lehető legnagyobb jóindulattal és szeretettel kísérve is – sokszor elcsúszhat a meg nem fogalmazott igényeken, a tisztázatlan határokon és a generációk közötti eltérő működéseken.

Ekkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy a gyermekágy első 6 hetére, majd az azt követő első 2–3 évre nem elegendő csak kettesben, szülőpárként felkészülni – a nagyszülőkkel együtt kell megépítenünk a közös alapot. Ennek összehangolásában nyújtok segítséget a hozzám érkező pároknak és családjaiknak.


Találkozzunk!


Így érsz el


Amennyiben úgy érzitek, szükségetek van a segítségemre, vagy még bizonytalanok vagytok, és kérdésetek van, írjatok bátran itt, vagy küldjetek e-mailt az alábbi címre: csaladbolcsaladba@gmail.com

Nagyon várom a közös munkát!




Személyesen a rendelőmben: 
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/a


An address must be specified for a map to be embedded